
SZERZŐDÉS A FELHASZNÁLÁSI ÉS SZERZŐI JOGOKRÓL
Szolgáltatásunk igénybevételével, valamint a www.rask.hu honlap használatával kinyilvánítja, hogy ismeri és elfogadja a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény iránymutatásai alapján készült felhasználási és szerzői jogok felhasználásáról szóló feltételeket. Kérjük, olvassa el feltételeinket, és csak akkor vegye igénybe szolgáltatásainkat, ha minden pontjával egyetért és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve!
Az alábbi feltételekkel szabályozott szerződés a Ptk. szerint távollevők között létrejött szerződésnek minősül. Jelen dokumentumot a RASK Képzés & Mentoring & Coaching nem iktatja, kizárólag elektronikus formában lesz megkötve, magatartási kódexre nem utal.
A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen szerződés értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Ptk. és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.
Fontos fogalmak
egyéni felhasználó: Olyan természetes személy, aki magánemberként vagy munkavállalóként, azonban kizárólag egyéni, saját személyes felhasználásra vásárolja meg a RASK Képzés & Mentoring & Coaching termékeit. Ebbe semmiképpen nem tartozik bele, hogy harmadik félnek, akár saját lakásában is, előadást tartson belőle, megmutassa, közösen használja vele, még akkor sem, ha a termék díját a harmadik féllel közösen állták. A megvásárolt terméket kizárólag az az egyéni felhasználó használhatja fel, illetve nézheti meg, olvashatja el, töltheti le (terméktől függően) egyéni magánoktatási (nem tantermi, sem nyelviskolai, sem iskolai!) célra, akinek nevére a Szolgáltató(k) kiállította a számlát. Számára a honlapon feltüntetett árakon érhetők el termékeink, illetve a lentebb részletezett egyes esetekben kedvezményesen.
intézményi felhasználó: Olyan köznevelési intézmény, vagy nyelviskola vagy más jogi személy, amely a (nyelv)iskolai oktatás keretén belül, vagy munkavállalói számára, vagy továbbképzési célból kívánja megvásárolni a RASK Képzés & Mentoring & Coaching termékeit. Számára a termékeket egyedi díjszabással értékesítjük, külön szerződéskötéssel! Kérjük, hogy az intézményi felhasználók vegyék fel a kapcsolatot a RASK Képzés & Mentoring & Coachinggal!
Szolgáltatói adatok
Szolgáltatók fantázianeve: RASK Képzés & Mentoring & Coaching
Szolgáltatók: Rektor Andrea E.V. és Seres Krisztina E.V.
Székhely: 1027 Budapest, Csalogány utca 45/B.
Adószám: 46907208-1-42 és 59937102-1-41
Szerződés nyelve: magyar
Elektronikus elérhetőség: info@rask.hu
Telefonos elérhetőség: +36 70 634 9806 és +36 30 284 6106
Nyilvántartásba vevő hatóság: Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK)
Szolgáltatók a jelen általános szerződési feltételekben a továbbiakban röviden RASK.
Szerződő Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés tárgya szerinti, Felhasználó számára rendelkezésre bocsátott nyelvtanulást támogató segédanyagcsomag (a továbbiakban: oktatási anyag) a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szjt.) 1.§ (2) bekezdése szerint szerzői jogi védelem alá tartozó alkotás. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a RASK hozzájárul az oktatási anyag felhasználásához a jelen szerződésben megfogalmazott feltételekkel annak érdekében, hogy Felhasználó rendelkezésére bocsátott oktatási anyagot saját praxisában nyelvoktatóként (vagy nyelvi coach, nyelvtanulási szakértő) változtatás nélkül, Szolgáltató nevét feltüntetve felhasználhassa, figyelembe véve az 1. pontban részletezett feltételeket.
Felhasználó jelen Szerződés szerinti felhasználási jogát harmadik személynek semmilyen formában át nem adhatja. A már publikált szakmai anyagok felhasználhatók a forrás (vagyis a szerzők/Szolgáltató nevének) feltüntetésével.
Felhasználó az oktatási anyagot csak nyelvoktatói feladatának ellátására, illetve saját nyelvtanulási célokra használhatja fel. Az ettől eltérő felhasználás jogosulatlan felhasználásnak minősül.
A jelen Szerződésben foglaltaktól való eltérő felhasználás vagy a felhasználás jogának átadása vagy az oktatási anyag harmadik félnek való átadása esetén Felhasználó köteles a Szolgáltató minden anyagi és nem anyagi kárát megtéríteni.
A jelen szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. kormányrendelet vonatkozó rendelkezései az irányadók.